Az Ifjúsági Média Klub egy nyolc alkalmas, gyakorlatorientált foglalkozássorozat, ahol a résztvevő diákok betekintést nyerhetnek a média és a filmkészítés világába.
A közös munka során megismerkedünk a fotózás, videózás, hangrögzítés és történetmesélés alapjaival, valamint a közösségi médiában megjelenő tartalmak készítésének folyamataival. A foglalkozásokon szakmai vendégek is részt vesznek, akik saját tapasztalataikon keresztül mutatják be a filmes és kreatív szakmák kulisszatitkait. A program végén a diákok egy közösen megálmodott és elkészített rövidfilmmel zárják a klubot. A cél, hogy a résztvevők kreatív, együttműködésre épülő környezetben sajátítsák el a médiakészítés alapjait.
A nyolc alkalmas képzésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, valamint feltétel, hogy a regisztráló részt vegyen mind a 8 képzési időponton elkészítse a vizsgamunkát (rövidfilm).
Elsősorban vecsési diákok jelentkezését várjuk (12-18 éves korosztály)
Regisztrálni ide KATTINTVA TUDTOK!
Időpontok és részletes tematika:
1. alkalom – március 20. 15:00–18:00
Bemutatkozás, a résztvevők előzetes tudásának és érdeklődési területeinek feltérképezése.
A vizuális kultúra szerepe a mindennapokban, valamint a közösségi médiafelületek működésének, előnyeinek és kockázatainak áttekintése.
Bevezetés a tartalomkészítés alapjaiba: a fényképezőgép és a mobiltelefon kamerájának működése, kamerakezelési alapismeretek, plánok és alapvető képi megoldások.
2. alkalom – március 27. 15:00–18:00
Vendég: Webber Krisztina filmes sminkes
A foglalkozás keretében egy, a vendég szakmai tevékenységét bemutató videó megtekintésére kerül sor, ezt követően beszélgetés következik a filmes sminkesi munkáról.
A résztvevők kérdéseket tehetnek fel, valamint a helyszínen gyakorlati bemutató során ismerhetnek meg néhány szakmai fogást. A program részeként sminkdemonstrációra is sor kerül.
3. alkalom – április 10. 15:00–18:00
Az első alkalom tematikájának gyakorlati folytatása.
Fotós és videós gyakorlatok fényképezőgépek használatával. Portré-, tárgy- és eseményfotózás alapjai. A résztvevők egymásról készített képei közös szakmai megbeszélésre kerülnek.
Bevezetés az interjúkészítés alapjaiba: világítás, kameratengely és alapvető technikai szempontok.
4. alkalom – április 24. 15:00–18:00
A film és a hang
Vendég: Győri Balázs hangmérnök
A foglalkozás során a résztvevők megismerkednek a hangmérnöki munka alapjaival, a hangrögzítés lehetőségeivel, a zene filmszerepével, a hangeffektek előállításával, az utómunkával, valamint a filmek zörejezésének folyamatával.
A program részeként a résztvevők különböző mikrofonokat is kipróbálhatnak.
5. alkalom – május 8. 15:00–18:00
Vendég: Piroch Gábor kaszkadőr
A foglalkozás elején egy, a vendég szakmai munkáját bemutató videó kerül levetítésre, majd beszélgetés következik a kaszkadőri szakma sajátosságairól, kihívásairól és filmes szerepéről.
A résztvevők közvetlenül is kérdezhetnek a meghívott szakembertől.
6. alkalom – május 22. 15:00–18:00
Storytelling és forgatókönyvírás
A foglalkozás középpontjában az áll, hogyan jut el egy ötlet a filmkészítés különböző szakaszain át a megvalósításig: az ötlet kidolgozásától a treatmenten keresztül a forgatás előkészítéséig.
A résztvevők közösen kidolgoznak egy rövidfilmötletet, meghatározzák a szerepköröket, majd közös munkával elkészítik a forgatókönyvet.
7. alkalom – június 5. 15:00–18:00
A közösen megtervezett rövidfilm forgatása.
A foglalkozás során a résztvevők alkalmazzák és gyakorlatban is használják az addig elsajátított filmkészítési technikákat.
8. alkalom – június 19. 15:00–18:00
A rövidfilm utómunkálatai, ismerkedés a vágóprogramok alapjaival.
A foglalkozás zárásaként sor kerül a közös munka, a megszerzett tapasztalatok és az elkészült alkotás értékelésére.
Klubvezetők: Győri Balázs és Ruszthi Zsolt
A képzés a Vecsési Családokért Alapítvány szervezésében a TOP_Plusz-3.1.3-23-PT1-2024-00012 azonosítószámú projekt keretén belül valósul meg.