Vecsés is csatlakozott a Petőfi Sándor-emlékévhez

Ismeretterjesztő

Vecsés is csatlakozott a Petőfi Sándor-emlékévhez

A vecsési Petőfi Klub megalakulását és a bicentenáriumi emlékévhez történő csatlakozást dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, Szlahó Csaba polgármester és Kis Tóth János a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója sajtótájékoztató keretében jelentette be.

A Magyar Országgyűlés 2020-ban nyilvánította Petőfi Sándor-emlékévvé a 2022-2023-as esztendőt. A Petőfi bicentenárium keretében meghirdetett programsorozathoz idén 100 település, köztük Vecsés is csatlakozik. 

Kis Tóth János igazgató elmondta, a Bálint Ágnes Kulturális Központ nem első ízben vesz részt országos kulturális programsorozatban. Korábban a Déryné Programhoz és a Köszönjük, Magyarország! eseményeihez is csatlakoztak, a Térzene programsorozatban pedig jelenleg is részt vesz is részt vesz a kulturális intézmény. Kis Tóth János kiemelte, hogy a Petőfi200 elnevezésű programsorozat keretében Petőfi Klub alakul Vecsésen. 

– A vecsési Petőfi klub célja, hogy a résztvevők megismerjék a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának életművét, pályafutását, illetve különböző programokon keresztül betekintést nyerjenek a reformkori magyar társadalomban végbemenő újítási, modernizációs törekvésekkel. Programsorozatunk megvalósításában együttműködő országos szervezetek komoly és könnyűzenei koncertekkel, színházi és irodalmi előadásokkal, könyv és folyóirat bemutatókkal, kiállításokkal, vetítésekkel járulnak hozzá a kulturális kínálat sokszínűségéhez – mondta a kulturális központ igazgatója. 

Szlahó Csaba polgármester amellett, hogy üdvözölte Vecsés csatlakozását az emlékévhez, felidézte Petőfi Sándor életútjának fontosabb momentumait. Elmondta, hogy a költő nem csak nemzeti hős, hanem szimbólum is a magyarok számára, gyakorlatilag az élete erre predesztinálta őt. 

– Hiteles költő és lánglelkű forradalmár volt, aki úgy élte az életét, ahogyan azt a verssoraiban olvashatjuk. 26 éve alatt olyan termékeny irodalmi hagyatékot örökített ránk, amit ápolni kell. Szellemiségét, életét példaként lehet mutatni a felnövekvő generációknak, mert benne minden meg volt, amit a fiatalok is szerethetnek – hangsúlyozta. 

Szlahó Csaba elmondta, nagyon örül, hogy a magyar állam felkarolta Petőfi emlékét, és bízik benne, hogy Vecsés méltó képpen meg tudja ünnepelni az emlékévet. 

– Az állam 9 milliárd forintot rendelt az emlékév megvalósításához, melyet bicentenáriumi programokra, vidéki múzeumok támogatására, irodalmi emlékházak és emlékhelyek fejlesztésére fordítanak. Az emlékév egyik kiemelt tevékenysége a reformkori szellemiséget tükröző Petőfi Klubok Kárpát-medencei hálózatának kialakítása – emelte ki dr. Szűcs Lajos. 

Az országgyűlési képviselő továbbá elmondta, az országszerte megalakuló Petőfi Klubokban számos közösségépítő programot és színvonalas kulturális eseményt szerveznek, illetve Petőfi életművébe, szakmai pályafutásába, és a nemzeti törekvéseket megerősítő társadalmi és gazdasági változásokat generáló reformkorba is betekintést engednek. 

Az eseményen a vecsési Balla Péter Népdalkör vasi dalcsokrot adott elő, Terék József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett előadóművész tárogatón játszotta el Pest megye verbunkját.  

A Petőfi Sándor-emlékév hivatalos kommunikációs felülete a petofi.hu internetes oldal, melyen megtalálható többek között az emlékév valamennyi kulturális eseménye, de a vecsési programok a Bálint Ágnes Kulturális Központ kommunikációs felületein (www.kulturba.hu, facebook.com/kulturba) is elérhetők lesznek.

/Forrás: Varga Norbert, Vecsési Tájékoztató/

/Fotók: Kállai-Tóth Anett/

március 17. csü, 10:00

BÁKK

30 perc

14+

Ismeretterjesztő

Galéria


Megközelítés / parkolás


KövetkezőProgramjaink

X. Bálint Ágnes Mesefesztivál

2022-ben július 8-9-10-én kerül megrendezésre Vecsésen a Bálint Ágnes Mesefesztivál. Az egész hétvégét felölelő eseménysorozat az elmúlt 10 év Mesefesztiváljait ötvözi majd névadója Bálint Ágnes születésének 100. évfordulójával.

Bau-Styl nyereményjáték

A X. Bálint Ágnes Mesefesztivál kiemelt partnere, a BAU-STYL Kft. felajánlásából egy kis játékra invitáljuk a gyerkőcöket: BÁKK Manót egy szép színes házikóval ajándékoznánk meg ezen a kerek évfordulón, hogy legyen hol kipihennie a Mesefesztivál fáradalmait. A tervezésbe pedig szeretnénk segítségül hívni Benneteket!