VII. Bálint Ágnes Mesefesztivál beharangozó

Időpont: 2019. május 18-19.

Hét bors ökröcske kapálja a földet a BÁKK előtt. Mögöttük cifra tökhintó, a hintóban egy rendíthetetlen ólomkatona ül, és kíváncsian nézeget jobbra-balra. Kilép a hintóból és magára kanyarítja huszártarsolyát. Megpödörinti bajuszát, és hétpecsétes levelet vesz elő melyet rövid tanakodás után ad át a bejáratnál posztoló csizmás kandúrnak. Tiszteleg, és már csak a porzó nyomait látjuk a lengedező szélben. A levelet a BÁKK manó írta nekünk. Azt írta, hogy eltelt egy év, és Ő újra Vecsésen szeretne járni a Mesefesztiválon. Már nagyon várja, már csak azért is, mert ez most a hetedik lesz, és a mesék világában a hetes szám az nagyon fontos szám. Hét színű a szivárvány az égen, amin keresztül szállunk a gyerekekhez, hétmérföldes csizmával érkezünk a Mesefesztiválra, a hét törpével megyünk látogatóba a Hétfejű sárkányhoz, a vitéz szabólegény hetet üt egy csapásra, és a Mesefesztiválon is hét színben fognak pompázni a játékhelyszínek. Hét mesebeli feladatot kell megoldani a hét világra szóló ajándékokért, és hetedhét országra szóló mulatság lesz, ha gyerekek Ti is úgy akarjátok. Hogy mi minden lesz, azt hamarosan megtudjátok, mert a BÁKK manó segítségével hét levélben fogjuk nektek átadni. Várjátok és figyeljétek a postagalambokat, mert térülnek-fordulnak és hozzák Nektek az izgalmasabbnál izgalmasabb híreket.

Írjátok be a dátumot a naptárba, hozzátok a gyerkőcöket a Mesefesztiválra! A részletekkel hamarosan jelentkezünk!    

BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT 2220 Vecsés, Telepi út 43. Telefon: 06 29 350 279, e-mail: info@kulturba.hu

Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8:00 - 20:00 óráig, továbbá rendezvényekhez igazodva, JEGYÉRTÉKESÍTÉS:  2220, Vecsés, Telepi út 43.

Programjainkról tájékozódhat Youtube csatornánkon és Facebook oldalunkon.

© 2016

Please publish modules in offcanvas position.