HAVE-Rock Zenekar 20 éves jubileumi nagykoncertje

ELMARAD!

Vendégzenekar: Dinoszaurusz Band

Időpont: 2020. március 28. 19.00 óra

Jegyár: elővételben: 1500,- Ft, helyszínen: 2000,- Ft

2000-ben jött létre a HAVE-Rock zenekar Kortye Vilmos ötlete alapján. Az elképzelés, hogy a 70-es években Vecsésen játszó rock zenészek összeállnak egy kis örömzenélésre. A zenészek addig is muzsikáltak más zenekarokban. Szórakozásból indult az ötlet, majd komolyra fordult a dolog, hisz megjelent egy 22 dalból készült saját lemez melyben két zenemű Vecsés városáról szól: a „Vecsés Kertekalja", a címadó és az "Itt ahol élek" a másik dal. Ezek a zeneszámok a „Fal nem épül ember nélkül" című Vecsésről szóló rock operában is elhangzottak.

A zenekar alapítói: Kortye Vilmos szóló gitár, Erdei Zoltán basszus gitár, Bogár György gitár, Hubbes György orgona, Nyulász László dob, Adamek István ének, majd Hajdú Oszkár basszus gitárost helyettesítette Erdei Zoltánt, aki évekig külföldön vállalt munkát.

A zenekar számtalan fesztiválon és klubokban koncertezett az egész országban. 2014-ben elhunyt a zenekar énekese Adamek István, így a zenekar 4 évig felfüggesztette tevékenységét. 2018-ban ismét színpadra állt a banda és újból elkezdődtek a próbák immár egy új felállással: Kortye Vilmos szóló gitár, Erdei Zoltán basszus gitár, Hubbes György orgona, Hera Mátyás dob, Tóth Olivér ének.

A zenekar 2020-ban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ezért jubileumi koncerttel készülnek a vecsési közönségnek.

BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT 2220 Vecsés, Telepi út 43. Telefon: 06 30 668 7038, e-mail: info@kulturba.hu

Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8:00 - 20:00 óráig, továbbá rendezvényekhez igazodva, JEGYÉRTÉKESÍTÉS:  2220, Vecsés, Telepi út 43.

Programjainkról tájékozódhat Youtube csatornánkon és Facebook oldalunkon.

Panaszkezelési szabályzatunk.

© 2016

Please publish modules in offcanvas position.